4. VÁRFALVA ÉS AZ EKE VÁRA
 
Barangolások Várfalva községben és környékén
 

„Az én házam, az én váram” – tartja az angol közmondás, s nemcsak az otthon biztonságát, a saját tulajdonunk fölötti megkérdőjelezhetetlen jogot fejezi ki, hanem a befogadást, a vendégszeretetet is, hisz az egyik legfontosabb vártípus a mentsvár, amely bármilyen vész esetén befogad, ott nagy eséllyel megmenekülhetünk a csapástól.
Ha Várfalvára gondolok – erre az aranyosszéki településre, amely az egykori Turdavárról kapta nevét –, akaratlanul az Erdélyi Kárpát-Egyesület jó választása jut eszembe, hogy itt vásárolt ingatlant, itt alakította ki közösségi házát, az EKE-Várat.
Milyen aranyos, hogy az aranyosi Várfalván vár az EKE-Vár! – talán ez is lehetne az EKE-Vár mottója, hisz mindenjólelkű, természetszerető embert befogad nemcsak az épületbe, hanem az általa meghatározott közösségbe is. Mondhatnánk, hogy a mai kor mentsvára. Az EKE-Várban megállunk a rohanó időben. Elmenekülünk a civilizációtól, és a természetnek szenteljük ottlétünket. Túrázunk, kirándulunk, belélegezzük az út porát, megcsodáljuk a mezei virágokat, tekintetünkkel végigkísérjük a játszadozva repülő pillangókat, megízleljük a forrásokat, felmászunk a sziklákra, rugdossuk a rögöket, közel alszunk a szent anyaföldhöz, bőrünkön érezzük az esőt. Egyszóval: élünk!
Az EKE-Vár igazi vár. Fiatalok védik, hisz az avatóünnepségen ők kapták meg kulcsát azEKE öregeitől. Bástyái az Erdélyi Kárpát-Egyesület tagszervezetei, osztályai. Jelen pillanatban tizenöt erős bástya működik Erdély-szerte. Zászlaja van. Nem is akármilyen. 2015-ben, az EKE-napokon vehettük át azt az országzászlót, amely két éven keresztül az egri vár ormán lobogott.
Az egri Vitézlő Oskola tagjai álltak díszőrséget, amikor a Dobó István Vármúzeum, valamint az Eger Vára Barátainak Köre képviselői átadták Eger város és az egri Segít a Város Alapítvány ajándékát az EKE-nek. A zászlót népviseletbe öltözött gyerekek vették át, s vitték a zászlórúdig, amelyre az EKE elnöke húzta fel, s adta át a szélnek, amely azonnal lobogtatni kezdte. Az EKE-Vár zászlaja a Kárpát-medence egységét jelképezi, mert egri zászló először került a mai Magyarország határain kívülre.
Örülünk, hogy Várfalván lehet az EKE-Vár, úgy érezzük, hogy kölcsönös a befogadás, közösek céljaink, együttműködünk a község fejlesztése érdekében.
Fogadja mindenki szeretettel az EKE-bakancs 4-es számát, amely három nagy részben igyekszik bemutatni Várfalvát, az EKE-Várat, valamint egy Várfalva környéki túrát, amely nemcsak a táj szépségeit hivatott megismertetni a végigjáróval, hanem honismereti, történelmi értékeit is.
A hely szépsége jelzett útvonalakat követelne meg, ezek sajnos egyelőre hiányoznak, így arra biztatjuk a túrázni vágyókat, hogy az ekés túravezetők segítségét kérjék.
Az olvasáson, böngészésen, túrázáson túl pedig senki ne feledje, hogy az EKE-Vár mindenkit nagy szeretettel vár!

dr. Kovács Lehel István
EKE-elnök

 

4.1. Várak, kilátók és vízesések az Aranyos völgye fölött

A túra útvonala
 
A túra jellemzése
 
 
A túra profilgörbéje
 
 
A túra nyomvonala