Nagyapám 70 évvel ezelőtt írt turistanaplóját lapozgatva figyeltem fel először a Csukásra. Érdekes, bizarr sziklaformák – amelyek a mese- és mondavilág hőseit testesítik meg: Góliátok, pletykáló vénasszonyok, ikrek, ördögök, galambok, szfinxek rajzolódnak ki a konglomerátumtornyokban – után kutatva vettem mindig szemügyre a sziklákat, mint gyerekkoromban, amikor a Szénafű magas fűszálai és margarétái közül kémleltem Hétfalu bárányfelhős kék egét: akkor farkasok, sárkányok, táltos paripák formálódtak, és foszlottak szét a szellő hűsítő fuvallatainak parancsára.
Csukás – vajon honnan eredhet a hegység neve? A Csukás név már a 16. században oklevelesen kimutatható név volt Hétfaluban, s ma is igen elterjedt családnév.
Joggal vetődhet fel tehát az a kérdés, hogy ki lehetett az a Csukás nevezetű egyén, vagy család, akiről a hegység a nevét kapta. Ez a hegynév csak a 16. században jelent meg, az ezt megelőző krónikákban, térképeken a Petrócz, Pietrosz (Pietros, Petros Mons – köves hegy) havasnevek szerepelnek. Dr. Binder Pál helytörténész szerint a név eredetére nézve két lehetőség van: az első azt a kérdést veti fel, hogy lehetett-e egy csángó Csukásnak legelője, kaszálója vagy telke a hétfalusi határon kívül
eső, a bodolai Béldiek és a brassóiak által egyaránt perelt vidéken? A levéltárban található dokumentumokból egyértelműen kitűnik, hogy a Csukás-hegység és vidéke Brassó határa volt, a brassói hatóságoktól bérelték Hétfalu csángó jobbágyai és zsellérei, erre a vidékre számos csángó telepített esztenát, vagy bérelt kaszálókat. Így könnyen megeshetett, hogy egy Csukás nevű csángónak kaszálója legyen az említett havason, s idővel róla nevezték el azt, mint ahogy a Csukás egyik előhegyét is Piroska-havasnak hívják. A Piroska is gyakori hétfalusi csángó családnév, nagyapámnak is ez volt a neve.
A második lehetőség szerint a 17. század elején élt Brassóban egy Csukás István nevű, hétfalusi csángó származású személy, aki eleinte a törcsvári vám alkalmazottja volt, majd a brassói darabontok hadnagya lett. Abban az időben a bodzai vámház és a havasok között – így a Csukás-hegységen is – a brassói darabontok hadnagya képviselte a karhatalmat. A középkorban nem a Tömösi-szoros (hisz ezt csak a 19. században nyitották meg), hanem a bodzai út volt a legfontosabb összekötőút Erdély és Havasalföld között. Könnyen lehetséges, hogy a havas akkori uráról, Csukás Istvánról kapta a nevét.
Zetényi Csukás Dénes László Felvidékről hívta fel a figyelmemet arra a Csukás nemzetségre, akik zárt rendben a király katonáiként már az Aranybulla előtt Rév-Komáromban éltek, majd közülük sokat a király a 13. században a határ védelmére telepített Hétfaluba és Székelyföldre, sok más magyar családdal egyetemben, olyanokkal, akik addig is hűségesen szolgálták a királyt és a hazát. 1444-ben Csukás György Nagyszeben polgármestere, majd az évszázad vége felé ismét Csukás György a polgármester, aki a kenyérmezei hőstettéért II. Ulászlótól dicsérő oklevelet kapott és egy griffet a már meglévő címeréhez, továbbá lovaggá ütötte – Miles Aurates –, vagyis Aranysarkantyús lovaggá. György királyi kamarás gróf, királybíró, az aranybányák és a nagyszebeni pénzverde bérlője volt. A saját címerével verte az aranyguldent. Fia, János szintén nagyszebeni polgármester. Az akkori királybíróval, Pfempfinger Márkkal támogatták Luther tanait. János fia, akit a nagyapja után ismét Györgynek hívtak, Nagyszeben városgazdája volt. Ő irányította a kettős védőfal építését, később polgármester lett. Blasio Csukás 1453-ban régens és pápai nuncius volt, Kolozsváron élt. Egy másik Csukás György 1404-ben Zsigmond király udvarmestere volt Budán. Zetényi Csukás Dénes László nézete szerint a hegység névadója Csukás György Miles Aurates
lehetett, akit a történelem szászos nevén Georg vagy Georgius Hecht-ként emleget.
Való igaz, hogy a magyar névadási szokás szerint mindig a csúcsot nevezik el valamilyen hírességről, azután pedig a völgyeket és az egész hegységet. A román névadási szokással ellentétben magyarul a csúcsnak van hegye és völgye, nem a völgynek csúcsa. Dr. Szalay Béla szerint „általános szokása a román parasztnak akkor, midőn csúcsokat – melyekkel különben nem sokat törődik – akar megnevezni, mindig először a völgy kap nevet (túlnyomólag személynevek, néha növények, állatok stb. nevei
is), s a kúpokat szükségből csak úgy szokta említeni, hogy »az X. völgy feletti orom«”. A Csukás-hegységet magyarok nevezték el a 16. században, így valószínű, hogy nem román szokás szerint a völgyek és legelők tulajdonosai adták a nevet – mint ahogy dr. Binder Pál feltételezi –, hanem először a csúcsot nevezték el egy idelátogató, vagy valamilyen szolgálatot tevő hírességről, azután pedig a hegységet.
Brassóból, Négyfaluból valamikor csak gyalogosan lehetett megközelíteni a hegyet, s hogy a két- vagy többnapos úton a természetjáróknak szállásuk legyen a Tészla-réten, a brassói EKE 1900 nyarán a határőrök egykori faházát átalakította menedékházzá. „Egy rövid óra múlva a Teslarét aljában vagyunk. Rövid tanácskozás után elhatároztuk, hogy a Tesla-rét túlsó oldalán levő nagy kő alatt csinálunk magunknak éjjeli szállást” – írták a korabeli turisták, amikor még nem volt meg ez a menedékhely, majd így folytatódott a beszámoló: „Az ósánci völgyben a Tatrang-patak felett halványlila köd ül meg itt-ott, ezüstösen felcsillan a patak vize. Messze távol Hosszúfalu és Brassó lámpái remegnek át a távol ködén. Oly szép, oly lenyűgöző a látvány, hogy percekig szótlanul állunk egy helyben, és bámuljuk az elébünk táruló fenséges csodát. Csend, mélységes csend van körülöttünk, a lejjebb fekvő erdő egyetlen ága sem mozdul. S mily különös, ha akkor valaki megkérdezte volna tőlünk, hogy kié az mind, amit ott látunk, önkéntelenül azt feleltük volna, hogy a mienk, a mienk, amit tőlünk senki el nem vehet, a mienk itt most az a rét, amelyen állunk, az a fény, amelyet ott
a távolban látunk, a miénk ez a hegy, ez a mindenség, a fenyők, a kövek, mind a mienk... Lassan indulunk meg a Tesla-rét teteje felé. Itt újabb szépségek várnak. A rét domború hátán ahogy haladunk fölfelé, úgy tűnik elő a Csukás teljes gerince, amelyhez hasonló szép még egy nincsen Brassó környékén, mintha a természet jókedvében teremtette volna ezt a hegyet, olyan pazarul rendezte el gerincét csipkésen, tornyosán, bástyásan. A szemlélő mikor hirtelen meglátja, nem hiszi, hogy valóság.”
A műút megépítése megkönnyítette a természetjárók utazását, s most kényelmesen lehet Ósáncon (Brădet / Alt Schantz) (45,5669° É; 25,7698° K; 805 m), Babarunkán (Babarunca) (45,5138° É; 25,8456° K; 938 m) és Bretocsán (Pasul Bratocea) (45,4805° É; 25,8967° K; 1263 m) át megközelíteni a hegységet.